Bejegyzések

Új Phalaenopsisok

Kép
  Viszonylag ritkán fordul elő velem, hogy az újonnan megvásárolt vagy megkapott orchideák, miután hozzám kerülnek, átvizsgálom és rendbe teszem őket úgy viselkedjenek mintha semmi nem történt volna velük. Az első dolgom, ha csak lehetséges, nagyobb bolygatás nélkül, kiszedem középről a tőzegpoharat és helyét agyaggolyóval töltöm fel. Ilyenkor lehet látni, hogy a régi gyökerek, amik még a tőzegpohárban növekedtek nem rohadtak e el. Általában ezek a gyökerek jól vannak, halványabbak ugyan, mint amik a műanyag poháron át is látszanak. Ezt nyilván az okozza, hogy a tőzegpohár sűrűbb és nem kapnak fényt a nélkül pedig a gyökérzet halványabb, sárgásabb színű lesz. A leveleket áttörlöm káliszappanos oldattal. Csak akkor permetezek, ha kártevőt fedezek fel rajtuk, de mindenképpen elkülönítve tartom kb. 6 hétig. Rendszeresen figyelem őket. Szóval, az új helyre került orchideák általában leállnak a bimbók fejlesztésével és az is előfordul sokszor, hogy pár nap alatt eldobálják a virágaik. N...

Narancsvulkán

Kép
  Írtam már bejegyzést a gondozásáról, úgyhogy most csak úgy megmutatom. Méretei megduplázódtak az elmúlt hónapokban. https://katakert.blogspot.com/2021/12/chlorophytum-orchidastrum-narancsvulkam.html Nagyon szeretem, mert nem igényes túlságosan és így könnyű boldoggá tenni. Szoliterként is megállná a helyét a lakásban. Nálam polcon van, egy nem túl világos helyen. Tavasszal megint át kell ültetnem, vagy legalábbis dúsítanom kell a földjét friss komposzttal. Levelein látni a tápanyaghiány kezdődő tüneteit . Adottságait tekintve megérdemelné, hogy ismertebb szobanövény legyen és gyakrabban rá lehessen akadni az üzletekben.

Begóniák

Kép
 Mindig is szerettem a kis dzsungelem zöldjét virágokkal színesíteni. Azokban az időszakokban viszont, amikor épp egy orchideám sem virágzik, jól jönnek a színes levelű növények. Sokkal vidámabbá, hangulatosabbá teszik az összképet. Utóbbi időben el kezdtem begóniákat gyűjteni. Igazán jópofa jelenség például a tigrisbegónia, vagy a pöttyös levelű Amphioxus illetve az erősen fodros levelű Erytrophilla. Különösebben nem igényes növények. Nem szeretik a túlöntözést. Nem jó, ha vizesen maradnak sokáig a leveleik, mert könnyen rohadásnak indulnak, de egyébként elég könnyű velük bánni.

Phalaenopsis kezelése III. - eredmény!!

Kép
 https://katakert.blogspot.com/2022/03/sarga-phalaenopsis.html Ebben az évben, februárban, mentettem azt a sárga orchideát, aminek a töve csúnyán penészes és sérült volt. Megtisztítottam, kezeltem ( https://katakert.blogspot.com/2022/02/phalenopsis-kezelese.html ) és persze karanténba tettem, külön a többitől. Úgy locsoltam, hogy a tövét véletlenül se érje víz, csak a gyökereket. Mára szép nagyra nőtt, nagy új levelei vannak és virágszárat is nevel. A sérült tő felett pedig sok úgy gyökeret hozott.

Új polc

Kép
 Pár hete új polcok készültek. Stabil, jól rögzített polcokon kényelmesen elférnek a páfrányaim és a futóim is, legalábbis egy részük. Két irányból , délelőtt és délután is ide süt a nap. Közepes fényigényű növényeknek ideális hely. Nem éri közvetlen napfény, csak amikor már nem túl erősek a napsugarak, így nem égnek meg az érzékeny levelek sem, de szépen tudnak fejlődni. Ráadásul fűtőtest sincs a közelben. Az itt elhelyezett növények még nagyon fiatalok. Az a tervem, hogy idővel összefüggő zöld zuhataggá olvadjon össze a "levéltenger".  

Hideg, borongós napok

Kép
   Forró nyár után, elérkezett a hideg hűvös idő. Míg nyáron a forró és száraz belső tér okozott gondot, most a hideg és a fényhiány, ami nehézséget jelent. A szobanövényeim mindenképp üde színfolt a mindennapokban, akkor is ha borongós az időjárás odakint. Több dologban is változtatni kell ami a növények gondozását illeti. Drasztikusan csökkenteni kell az öntözővíz mennyiségét! A phalaenopsisokat már nem merítem vízbe, csak átfolyatom a közegükön a vizet, hagyom, hogy a tálkában felgyűlt pár centis vízben "áztassák a lábaikat" kb. fél órát, és mehetnek vissza a helyükre. A fényigényes növényeket az ablakhoz minél közelebb kell elhelyezni és függöny sem takarja már a napot.🌺🌿🌺🌿

Gyökereztetés gyorsabban

Kép
  Néhány futóm hosszú szárakat növesztett ezért megmetszettem. Sajnáltam ezeket a szárakat kidobni, pedig eléggé vékonyak és apró levelűek voltak. Az ilyen szárak nagyon nehezen gyökereztethetőek. Magas henger alakú üvegvázába 10 cm magasságig vizet tettem, ebbe állítottam be úgy a szárakat, hogy azok teljes terjedelmükben a vázában legyenek. Lefedtem a tetejét. Nagyon hamar gyökeret eresztenek ezzel a módszerrel és vaskosabb hajtásoknak is segítség lehet ez a módszer. Érdemes megpróbálni tehát ha nehezen megy a gyökereztetés. A fedelet naponta ajánlott megemelni a szellőzés biztosítására.