Új Phalaenopsisok
Viszonylag ritkán fordul elő velem, hogy az újonnan megvásárolt vagy megkapott orchideák, miután hozzám kerülnek, átvizsgálom és rendbe teszem őket úgy viselkedjenek mintha semmi nem történt volna velük. Az első dolgom, ha csak lehetséges, nagyobb bolygatás nélkül, kiszedem középről a tőzegpoharat és helyét agyaggolyóval töltöm fel. Ilyenkor lehet látni, hogy a régi gyökerek, amik még a tőzegpohárban növekedtek nem rohadtak e el. Általában ezek a gyökerek jól vannak, halványabbak ugyan, mint amik a műanyag poháron át is látszanak. Ezt nyilván az okozza, hogy a tőzegpohár sűrűbb és nem kapnak fényt a nélkül pedig a gyökérzet halványabb, sárgásabb színű lesz. A leveleket áttörlöm káliszappanos oldattal. Csak akkor permetezek, ha kártevőt fedezek fel rajtuk, de mindenképpen elkülönítve tartom kb. 6 hétig. Rendszeresen figyelem őket.
Szóval, az új helyre került orchideák általában leállnak a bimbók fejlesztésével és az is előfordul sokszor, hogy pár nap alatt eldobálják a virágaik. Nyilván attól is függ milyen körülmények között voltak a vásárlás előtt, mekkora sokk érte érte őket, illetve, hogy az új hely mennyire kedvező a számukra.
Az októberben kapott orchideáim, a szélsőségesen pozitív példa arra, amikor a növény, rendületlen fejleszti tovább a virágzatát, mint ha semmi sem történt volna vele, újabb és újabb virágokat nyit. Egyszóval tündököl tovább.
A karanténidőszakuk már rég lejárt, szerencsére nem hurcoltak magukkal kártevőket és zökkenőmentesen beilleszkedtek az új helyükre.
De azért nem minden eset ennyire szerencsés. Ha mégis eldobja bimbóit egy új orchidea, azért még teljes esély van arra, hogy miután megszokta a helyet, idővel gyönyörű virágokkal örvendeztessen meg.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése