Könnyen tartható futónövények –Szobafutóka ( Scindapsus aureus, Epipremenum aureum, márványos szobafutó )
Régóta kedvelt és gyakran tartott szobanövény hiszen közismerten könnyen tartható. Ahhoz azonban, hogy igazán szép legyen néhány, könnyen biztosítható igényét, ki kell elégíteni.
Hová tegyük?
Bár bizonyos mértékben elviseli a kevesebb fényt is, sokkal szebben fejlődik jól megvilágított helyeken. Próbáljunk ablakhoz közel elhelyezni! Bár a tűző nap kifakítja és meg is égetheti, szereti a sok, nem túl erős fényt. Minél kevesebb fényt kap, annál jobban elveszti a színezettségét, „visszazöldül”.
Fejlődik a cserépből lógva, vízszintesen futtatva, vagy támasztékon kapaszkodva felfelé törekedve. E legutóbbi számára a legelőnyösebb, hiszen a természetes élőhelyén is felkapaszkodik a fák törzsén . Ilyenkor a szára megvastagszik, levelei pedig egyre nagyobbak lesznek.
Milyen földbe ültessük?
Laza, vízáteresztő talajt készítsünk a számára! Nálam tőzeg, homokkal javított virágföld, komposzt keverékében vannak, amit még tovább lazítok talajtakaró orchideáknak való közeggel illetve kókuszrostot és perlitet keverek a földjükhöz. Fontos, hogy a földjük sose legyen túl lucskos! Kissé nyirkos, könnyű és laza szerkezetű talajokban fejlődnek legszebben. Tulajdonképpen eléldegél rosszabb minőségű földben is, de a tömörödött talaj sok vizet vesz fel, lassan szárad ki és ez megnöveli a túlöntözés veszélyét, ami levélhulláshoz, felkopaszodáshoz vezethet.
Vízigénye:
Télen sokkal kevesebb vizet igényel. Várjuk meg, amíg szinte teljesen kiszárad a földje, de mielőtt a levelei is el kezdenének lankadni, locsoljuk meg! A pontos időpont, hogy mekkora időközönként locsoljunk, az persze függ a cserép nagyságától, a talaj minőségétől, a levegő hőmérsékletétől, a páratartalomtól stb. Ha folyamatosan túl nedves a földje az a levelek sárgulásához vezethet. Állott kútvízzel locsolom. Késő tavasztól kora őszig nálam nagyon meleg van ( 25-30 Fok ) ebben az időszakban néha naponta kétszer is spriccelem a leveleket.
Világoszöld színű, Epipremnum aureum "Neon" |
Páratartalom:
Főleg nyáron, melegben, szebben fejlődik magasabb páratartalomnál, de átlagosnak mondható körülmények között is jól érzi magát.
Levelek tisztítása:
Nyáron a legegyszerűbb a zuhanyoztatás. Télen káliszappanos vízzel törlöm a leveleket.
"Marble Queen" változat |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése