Tápanyag utánpótlás
Hétről hétre egyre több fény éri a növényeket és egyre erősebben. Az ablakokban már egészen meleg van. Főleg a délkeleti és délnyugati két ablakomban kezd jelentősen emelkedni a hőmérséklet. A több fény és a nagyobb meleg serkenti a növények fejlődését, úgyhogy elkezdtem a tápoldatozásukat.
A tápoldatok főbb alkotó elemei a nitrogén a foszfor és
kálium. A nitrogén és a foszfor főleg a zöld részek fejlődését serkenti a
kálium a virágzást.Afrikai ibolya
Túlzott mértékű tápoldatozás károsítja a gyökérzetet és a növényt. Erre mindig figyeljünk!
Az ajánlott adag felét használom általában az adott vízmennyiséghez.
Kora tavasszal az afrikai ibolyák virágzóknak való, a levéldísznövényeim, zöld növényeknek való tápoldatot kapnak. Az öntözővizükhöz keserűsót is teszek. Ebből sem sokat, de a Mg segíti a tápanyagfelvételt. Úgy vettem észre, hogy használ, ezért pár éve már alkalmazom. Idén a kerti rózsáimnak is fogok adni az istállótrágya mellé, amit minden tavasszal és nyár közepén beások a tövek köré.
Az orchideákat még ennél is szerényebben tápoldatozom, mivel virágban vannak. Ilyenkor kicsit kevesebb víz és tápanyag ajánlott, mert akkor tovább tart a virágzás.
Ilyenkor kora tavasszal néhány növényre ráfér egy kis extra kényeztetés. A lombtrágya zöld növényi részeken keresztül hamar felszívódik, és hamar hasznosul. Páfrányoknak, futóknak és tápanyag igényesebb növényeknek különösen hasznos lehet. Wuxal Supert használok. Ügyelni kell viszont a megfelelő szellőztetésre biztonsági okokból.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése