Amarillisz (Hippeastrum ) gondozása, virágoztatása


 

Hatalmas színes, tölcsér alakú virágok, a legsötétebb téli és kora tavaszi napokban, viszonylag kis odafigyeléssel! Ezt tudja ez a kis „hagymába zárt csoda”.

Számtalan nemesített fajtája létezik. Nekem sötétpiros és halványabb „cirmos” színben van és virágzik évről évre kb 15 cserépnyi.

Évenkénti újravirágzásának egyetlen titka a szépen fejlett virághagyma. Így, mivel virágzáskor veszít a méretéből fontos, hogy a vegetációs időszakában, pótolni tudja ezt a veszteséget.


 

Ahogyan én gondozom:

  • Nyár végén felásom, vagy kiveszem a cserépből, letisztogatom a gyökereket és friss földbe ültetem úgy, hogy csak a hagymák alsó kétharmada van a földben. Olyan helyre teszem, ahol már nem éri az eső és nem is locsolom meg. Így a levelei fokozatosan elsárgulnak visszahúzódnak.
  • Mielőtt az éjszakák fagyosra változnának, védett helyre viszem a cserepeket. Elszáradt leveleit eltávolítom. ( Föld nélkül, jól szellőző dobozban, papírzacskóban is tárolhatók és akkor a pihenőidőszak végén kell, friss földbe elültetni )
  • Földje tartalmaz egy rész javított virágföldet (ha nagyon agyagosnak találom, keverek hozzá durva szemcsés folyami homokot), egy rész tőzeget és egy rész jó minőségű, saját készítésű fertőtlenített komposztot. Ha még így is túl tömörnek találom,keverek hozzá kókuszrostot, vagy talajlakó orchidea közeget.
  • Kb. 15 fokos hűvös, fénytelen helyen tárolom a cserepeket.
  • Január körül időnként előveszek egy cserepet. A hagymákat letisztogatom, alaposan meglocsolom.
  • Eleinte egy sötétebb helyen van (kb 20 fokon ), amíg a virágzat elő nem bújik. Előfordul, hogy a levél jön hamarabb, de ezt követően mindig megjelenik a virágzat is.
  • Az intenzív növekedési időszak alatt fontos, hogy elegendő fényhez jusson, különben erőtlen, megnyúlt lesz a szára. Ha nem bírja virágok súlyát megtartani, hosszú pálcával meg lehet a szárat erősíteni.
  • Tavasszal, a fagyok elmúltával félárnyékba kiteszem a kertbe egy fa lombja alá. Újra keverek a földjébe komposztot, vagy istállótrágyát és rendszeresen öntözöm. Ilyenkor, akár szabadföldbe is ültethető, ha találunk megfelelő helyet.( Ne legyen állandó tűző napon, illetve ne álljon a tövén az esővíz mert ezt a két dolgot nem szereti. ) Védem a csigáktól, illetve a gombás megbetegedésektől.

Ősszel aztán újra kezdődik az egész…

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Callisia repens „Pink Lady” gondozása

Téli növényápolási tippek 2.

Gyökereztetés gyorsabban