Hogyan vegyük rá a Zamioculcast hogy gyorsabban fejlődjön?
Pár éve történt egy eset, aminek hatására változtattam növényem gondozási szokásain. Addig a hagyományos, állandóan kevés víz, kevés talaj, kevés oda figyelés módszerét követtem.
Igazából „elvolt” nálam. Néha hozott új leveleket, ha kedve támadt, de nem vitte túlzásba. Hogy mivel tudom rávenni a gyorsabb növekedésre, arra egy véletlen folytán jöttem rá.
Mivel nem tudtam minden növényem rögtön átköltöztetni az új lakásba, néhányuk hátra maradt, köztük ZZ-m is.
Közel két évig nem volt igazán, aki gondozza, világos, meleg helyen volt ugyan, de olyan mértékben ki lett szomjaztatva, hogy amikor aztán érte mentem a szárai már teljesen petyhüdtek és fakóak voltak. Nem tartották meg saját súlyukat sem, elfeküdtek a cserép körül a földön. Néhány annyira élettelen volt, hogy le kellett vágnom, és többi is úgy nézett ki , hogy abba az élet már biztos nem tér vissza sosem. A cserép tetejére halmoztam a leveleket, gondoltam talán a gyökereiből még újrahajt, és akkor kezdek vele majd valamit. Félretettem egy világos sarokba és beöntöztem. Pár nap múlva döbbenten láttam, hogy a levelei kifeszültek. Már alig voltak ráncosak a nemrég még összeaszott szárai is. Kivettem a cserépből, friss földet kapott, a szárakat, amik szanaszét kezdtek állni összefogtam. A színe még mindig nagyon fakó volt ezért kapott lombtrágyát. Igyekeztem nem túl gyakran locsolni, csak annyit, hogy a szárak a feszességükből ne veszítsenek. Kicsit hosszabb idő volt, hogy üde zöld színét visszanyerje és néhány szárnak ez nem is sikerült teljesen, de pár hét múlva, nyár elején hatalmas új szárakat kezdett növeszteni, szép fényes levelekkel. Amikor ezek kifejlődtek, kevesebbet locsoltam, mivel ahol tartom, nyáron nem süt be a nap. Kicsit ki is fakultak újra a levelei, de nem volt „vészes”. Aztán ősszel újra megjelentek az új hajtások. Soha még addig ilyen intenzív növekedést nem tapasztaltam nála. Mivel akkor máj újra kapott némi napfényt is, kezdtem picit többet locsolni, lombtrágyázni. Szépen kifejlődtek a levelei. Télen a kevés fény miatt újra keveset locsoltam, majd tavasszal megjelentek az újabb hajtások. Ez, a fényviszonyok alakulásához igazított, locsolási, tápoldatozási szokásaim eredményeként, két év alatt nem csak regenerálódott, de meg is duplázta méreteit. Idén nyáron, két kisebb, gyökeres sarját is külön cserépbe ültettem.
A Zamioculcas gondozásáról lehet talán a legellentétesebb tanácsokat kapni az interneten. Mivel köves, hamar leszáradó talajokon él és hozzá van szokva, hogy hosszabb aszályos időszakot is túléljen, viszont a pangó víz hamar tönkreteszi a levegős talajhoz alkalmazkodó gyökereit, ezért aztán azt szokták mondani, ez a növény szeret nyomorogni és szomjazni. Csakhogy azon a helyen ahol él, a száraz és a nedves időszakok váltogatják egymást. Talaja nem tartja meg a vizet ezért a növénynek meg kellett tanulnia, hogy azt hamar magába szívja és szűkösebb időkre el is tárolja azt. Nedvesebb időszakokban intenzív növekedésbe fog, aztán pihenni tér, képes felélni a raktározott vizet, majd , ha megjön az eső újra pótolja a hiányzó tartalékot és fejlődik is.
Összegezve tehát:
- Laza, homokos, tőzeges, rendkívül jó vízáteresztő keverékben tartom, ami komposztot is tartalmaz.
- Soha sem lucskos a földje, nem áll alatta a víz. Jobban elviseli a alullocsolást mint a túl sok vizet!
- Periodikusan locsolom! Naposabb, világosabb időszakokban, amikor megjelennek a hajtások többet, kellő időt hagyva, hogy a földje megszikkadjon kissé. Télen, január, február környékén csupán pár zuhanyt kap. Ez átnedvesíti a földet és eltávolítja a rárakódott port.
- Intenzívebb növekedés várható világosabb, naposabb helyeken.
Ekkor zömökebb lesz az egész növény.Szereti a sok, nem tűző napfényt, sajnos én ilyet nem tudok neki biztosítani, de alkalmazkodik a kevesebbhez is.
- Túl nagy cserépbe tényleg nem érdemes ültetni, mert akkor hosszabb ideig a föld alatti szerveit kezdi növeszteni, de ha egy intenzíven fejlődő példányunk van akkor annak szüksége van elegendő mennyiségű tápanyagra a fejlődéséhez és valamennyi talajra is, a terjeszkedéshez.
A Zamiokulcasom gondozása során megpróbálom tehát utánozni azokat a környezeti változásokat, amik eredeti élőhelyén is érik a növényt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése