Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2021

Gyökereztetés: Scindapsus pictus "Exotica"

Kép
  Az ősz és a tél nem a legideálisabb ugyan a növények gyökereztetéséhez, de azért én nem szoktam lemondani róla. Főleg ha egy-egy hajtás már olyan hosszúra nyúlt, hogy feltétlen le kell vágnom. Az Exoticat még ősz legelején metszettem. Mutattam már fotókat, tavaszi és nyári gyökereztetésű példányokról. https://katakert.blogspot.com/2021/11/egyszeruen-kezelheto-szobanoveny.html   Ezek már szépen fejlődnek, viszont az ősszel vízbe kerülőket még mindig nem ültetem el.  A fotón látszik, hogy az első hajtás elég vékonyka és nagyon kicsi levéllel rendelkezett, a második erőteljesebb és a levele is nagyobb, a harmadik igazán szépen fejlett. Ebben a sorrendben gyökerezik is egyre gyorsabban. Ha olyan hajtásunk van, amin több nagy levél is található, akkor érdemes levelenként darabolni úgy, hogy minden levélhez tartozzon pár centis szárrész is. Szóval ősszel és télen több türelem kell a sikerhez! Megvárom amíg elég nagyok lesznek a gyökerek a földbe kerüléshez.

Téli növényápolási tippek 2.

Kép
  Hogy a téli hónapok ne csúfítsák el a növényeimet és tavasszal minél hamarabb jó formába kerüljenek, azért tehát sok mindent teszek, mint ahogy azt már az előzőekben leírtam. Azokon felül is pedig még pár dolog…    Sokkal többször átnézem a leveleket , kártevőket, elváltozásokat keresek. Egy idejében elkapott fertőzés sok kellemetlenségtől menthet meg.    Általánosságban igaz, hogy a leveleket tisztán kell tartani, de ez most kiemelten fontos. Tisztításukhoz olykor káliszappanos vizet használok. Nem csak megtisztítja de védi is a leveleket    Igyekszem télen nem vásárolni új növényt . Sajnos sok kártevőt összeszedhetnek akár az üzletben is. Azért néha előfordul, hogy mégis. Ilyenkor hosszú karantén időszak következik a számukra, külön szobában.    A huzat is károsabb lehet mint máskor. Persze azért szellőztetni kell. Akár egy vastagabb függöny is védelmet tud nyújtani a beáramló hideg levegővel szemben, de a különösen érzékeny nö...

Téli növényápolási tippek 1.

Kép
Növényeim télen és nyáron is a lakásban vannak, nincs nyári wellness kényeztetés sem téli pótlólagos megvilágítás. Talán majd idővel... Most viszont azt kell megoldanom, hogy segítsek nekik átvészelni az előttük álló sötét hónapokat. Miben változtatok ilyenkor a gondozásukat illetően?    Csökkentem az öntözővíz mennyiségét.    Csak az épp virágzókat tápoldatozom, azokat is ritkán és csökkentett töménységű tápoldattal    Függönyöket, amik a perzselő napsugaraktól védelmezték a leveleket, levettem.    Bimbózó orchideáim visszakerültek az ablakba. Mindezekkel jobban el tudom kerülni a téli erőtlen, kivilágosodott hajtások megjelenését. Kevesebb barnuló levelem és kirohadt növényem lesz. Kevésbé nyúlnak meg és a rendelkezésre álló legtöbb fényt tudják hasznosítani. Az orchideák nem, vagy csak alig vesztenek el bimbókat A szobanövények gondozása szempontjából a téli időszak igazán izgalmas és nagy odafigyelést igényel.⛄  

Alocasia mentés

Kép
  Szeretem az egyszerűen kezelhető növényeket. Nos, az Alocasiát nem sorolják e növények közé és több éves tapasztalatom nincs is vele kapcsolatban. Nyár végén szántam meg egy, „bokájáig” vízben álló példányt. Lucskosan volt tartva már egy ideje. Többször is voltam abban az üzletben és mindig csurom vizes volt még a környéke is. Több levelét elvesztette, elvirágzott és lankadt, a sok locsolás ellenére, vagy épp azért… Még ilyen cudar állapotában is pofás kis növény volt. Teljesen fénytelen helyen, napokig, talán hetekig túlöntözve nem tesz jót neki, annyit már tudtam róla. És még én is sokáig gondolkodtam, megvegyem e, ezt a szépségét már csak halványan őrizgető példányt. Végül hazavittem. Szinte csöpögött belőle a víz. Kivettem a cserepéből, és ahogy tudtam átnéztem a gyökérzetét. Csak a külső részre volt rálátásom, meg ahol magától kihullott a föld. Nem tűnt rohadtnak a gyökere sehol. Ráállítottam egy nedvszívó kendőre, amikor az megtelt vízzel kicseréltem. Napokig tartott ki...

Szobapáfrányaim (Nephrolepis) 3.

Kép
Az boltokban általában túllocsolják a páfrányokat. A páfrányokról mindenki tudja, hogy vízigényes növények, ezért aztán adnak nekik bőven „inni”. Csakhogy a páfrány azt is szereti, ha a gyökerei szellős, levegős közegben van. Tömörödött, levegőtlen talajban tönkremegy a gyökérzete. Szereti a nagy, széles edényeket és sokszor ültetik függeszthető kókuszkosarakba is. Ha páfrányokat szeretnénk tartani, jó, ha tisztában vagyunk lakásunk páratartalmával. Nálam átlag 50-60%, nyáron olykor sokkal kevesebb. Ezekben az időkben gyakrabban zuhanyoztatom és tálcákra vizes agyaggolyókat teszek ki. Mivel a lakás szellőzése nagyon jó, így gyakran spriccelem a növényeim. Nem áll a leveleken a víz, de ha nagy a hőség, akár napi 2-3 alkalommal is. Viszont soha nem párásítok, ha átlag felett van amúgy is a páratartalom. Soha nem volt gombásodás növényeim között. Ha a lakásban a páratartalom tartósan nagyon alacsony ajánlott valamilyen párásító készüléket beszerezni. Fodros levelű páfrányomat úgy ve...