Szobapáfrányaim (Nephrolepis) 1.

Életem első próbálkozása a szobapáfrány ( Nephrolepis ) tartásával teljes kudarcba fulladt. Hazahoztam, öntöztem, párásítottam az meg egyre jobban száradt majd teljesen tönkrement, hiába locsoltam egyre többet ijedtemben, nem sikerült megmentenem. Még kétszer próbáltam, mert könnyen azért nem adom fel, de mindig ugyanaz történt. Évekre lemondtam róla, de egy ismerősömnél, akik nem különösebben törődik a növényeivel láttam egy sikeresen tartott példányt. Ezen felbuzdulva (vagy bosszankodva? ) vettem újra egyet. Hazavittem, újra el kezdett száradni, hullani a levele, de én mégsem kezdtem többet (túl) locsolni, párásítani. Ha halni akar, hát tegye! De nem akart. Némi „klimatizáció” után megállt a levelek száradása és hajtani kezdett. Azóta is vannak páfrányaim. Igyekeztem megfigyelni mit szeretnek, mit nem. Idővel szaporítani is sikerült meglévő példányaim. A legnagyobb kedvencek. Üde, „légies” zöld lombozatuk teszik azzá számomra. És mi az én tanulságom? A félelem rossz tanácsadó. Ha veszek egy növényt, hagyok neki időt, hogy „körülnézzen” nálam és megszokjuk egymást.