Nyílleveleim gondozása
Eddigi tapasztalatom szerint mindegyikkel könnyű kijönni. A színesebb (rózsaszín, bordó) levelűek érzékenyebbek a száraz levegőre, a sötétebb zöldeket szinte semmi nem veti vissza a növekedésben ezen kívül lényeges eltérés nincs az igényeik között.
Állott kútvízzel locsolom őket, úgy hogy földjük kicsit mindig nyirkos legyen, de a víz a levegőt sose szorítsa ki a gyökerek közül. Tehát a föld nem lucskos és az alátétben sem áll a víz. Arra törekszem, hogy az egész földlabda, tetejétől az aljáig nagyjából ugyanolyan nedves és levegős is legyen.
Földjüket laza szerkezetűre készítem. Homokkal javított virágföld, tőzeg, jó minőségű komposzt, marhatrágya és talajlakó orchideáknak való közeg alkotja. Ez a keverék vizet nagyon hamar átengedi magán, kiszárad ezért én viszonylag gyakran ellenőrzöm és nedvesítem. Nem hagyom, hogy a talaj felső rétege teljesen kiszáradjon, mivel a nedves talajfelszín párásít , ezért spriccelem rendszeresen a növények körül a föld felszínét is.
Nagyon kevésszer tapasztaltam rajta kártevőt. Egyszer pajzstetves volt a nagy bokrom de egyszeri kezeléssel orvosolható volt a probléma.
Nyáron amikor nagy a meleg és a relatív páratartalom csökken, főként a rózsaszín levelűeknél előfordul, hogy az új levelek nem bontakoznak ki, zárt összepöndörödött állapotban maradnak, ilyenkor kicsit többször spriccelem a hajtásvégeket, ami teljesen megszünteti a problémát.
A lakás páratartalma (átlag 40-50 %) elég szokott lenni ahhoz, hogy jól érezzék magukat. Nekem egy nagyon jól szellőző helyen vannak a növényeim, ahol elégséges számukra a légmozgás. Így, bár rendszeresen, nyáron akár naponta kétszer is, párásítom a leveleket sosem lépett fel semmilyen gombás betegség.
Fényesebb, világosabb helyeken nem nyúlik meg, szebb, élénkebb leveleket hoz, dúsabb a lombja. De kicsit sötétebb helyen is jól tudja magát érezni de akkor lelassul a növekedése, és a túlöntözéssel is fokozottan vigyázni kell.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése